Megtalálom a szükséges izomréteget, hogy felszabaduljon, de más kondicionálás ezt automatikusan összeszorítja. Borzasztó irányelv. Egyszerre szivárogok le a lábamon és az arcomon. Ez a pillanat kirobbanó precizitással, minden irányból áthatol érzékenységemen a szégyen.Átvágva az élvezet és a gyalázat mocsarán, visszatérek a racionális reflexivitáshoz: az ő öröméért vagyok itt, ez az én helyem, és az istenit nem leszek annyira elborulva, hogy ne tudnám teljesíteni a kötelességemet.
Bármilyen csendes is, az illatok felejthetetlenek. Imádom ezt a tehetetlenséget, szeretem, hogy most így itt vagyok, szeretem, hogy egy ilyen egyszerű parancstól elszakítanak. Jesszus, legalább vedd le a cipőjét, nehogy tönkremenjen.
Az engedelmességnek felül kell múlnia a mechanikát. Az a lágy ösztön, hogy feléd nyitom az elejemet, megszakítja az erőd, amely visszalök a durva cementfalra. Nézed, ahogy a szemeim ugrálnak. Még van remény a gyors csípésre. A kéz a nyakamon, a testünk a falhoz támasztása, ez az egyszerű behódolás gyakori gesztusa, amit imádok. Itt van, alig két lépéssel a dupla reteszelt ajtó mögött, aminek kinyitásához kivettem a kulcsaimat, és a kezed játékosan a nyakam köré fonódik. Minden biztos jel arra, hogy van élet odakint, a fülkékbe és a sarkokba tolva, távol a környező negyed utca tiszta és rendezett megjelenésétől.
De itt a gondolat a szükséges erő: régen elfogadtam ezt a helyet az ő keze alatt, elfogadtam, hogy megadom magam és átengedem magam egy ilyen pillanatnak, mint ez. De te kuncogsz, és a szemed csillogása visszamosolyog. Nem akarom, hogy megalázzák, és kurvának nézzenek ki. ennek a gyönyörű szoknyának az eleje. Hagyod, hogy egy ütemig tovább sírjak, megvárod, míg kinyitom a szemem. Ezt a pillanatot elkerülhettem volna. A cselekmény egy katasztrófa, és senki sem akar hallani arról, hogy ez a személy bepisil a nap közepén.
Most már mindkettő irányíthatatlan legjobb online társkereső alkalmazás. Lelassult tekintet. Keresem a figyelmemet a hirtelen megemelkedett testhőmérsékletről, keresek kiutat ebből, keresek bármi mást, amit megnézhetek, keresem a módját, hogy öt perccel a múltba repüljek, hogy megtaláljam a módját. A mosolyom megmarad, de megfeszül, kikerekítem a szemeimet, mintha minél szélesebbek lennének, annál jobban meg tudom majd érteni, mi történik.
Szar ez a történet. Az emlékeztetőnek le kell hűteni a tüneteimet.
Rétegről rétegre ellazulok, figyelmen kívül hagyom a gyalogost, akit a szemem sarkából látok ennek a kibaszott sikátornak a másik végén, ráhangolódom az eltemetett hólyagomra, amire ma nem is állt szándékomban gondolni. Ha feléd fordulok, egy gyors csípésre számítok. Erőszakosan megnyugtatva észrevétlenül remegő tagjaimat.
Mindketten tudjuk, hogy nem mondod még egyszer.Úgy vagy hozzám zárva, mintha a még száraz lábamon és gyorsan kipirosodó arcomon túli világ nem is létezne. Az egyik elengedése inspirálja a másik elengedését. Mély levegő. Ah, ott van.
Még mindig vársz, nincs vigyor, nincs bátorítás, nincs más, csak komoly türelem. Széttépem a lábam, és most egy kis aggodalmat érzek, hogy ki járhat el a sikátor nem túl közeli bejárata mellett.
Meleg mellkas, csukott szemek, egyre nagyobb intenzitású a száj lefelé és zihálás, meleg bugyi, amely eloszlatja a pontos áramlást, a vizelet a térdem hátán és oldalain csordogál a cipőmbe, egy kis fényes tócsa képződik a lábam körül, nedves foltok nőnek rajta. Nyugodt pillanat, amikor kicsinek és megtartottnak érezzük magunkat, és arra számítunk, hogy a közeljövőben szabadulunk, és folytatjuk pályánkat a lakásba. Már dühös voltam, amennyit csak tudtam, de a kezed a nyakamnál tart a sikátor falához, amiről már meg is feledkeztem.
Comment